Egyensúly
Azt szoktam mondani, hogy nekem nemcsak a ruhám van kivasalva, hanem a gondolataim is. Általában nyugodt vagyok és elégedett, de időnként én is kibillenek az egyensúlyomból. Ilyenkor gondolatok kavarognak a fejemben, zaklatott leszek, és nem tudok aludni. Képtelen vagyok ellazulni.
Ez történt velem most is. Csúnyán egyensúlyomat vesztettem. Ilyenkor visszatérek az irányított meditációhoz, remélve, hogy gondolataim megjuhászodnak, de sajnos nem így történt. Gondolataim továbbra is csapongva szálltak, szélsőségesen hol ide, hol oda lökve hangulatomat. Még azt a kevés időt sem tudtam végig aludni, amit eddig megszoktam. Egyre fáradtabb lettem, s nem tudtam, hogy igazán mi bánt. Egyedül sehogy sem sikerült egyensúlyba kerülnöm.
Hosszas vívódás után szóltam az egyik barátomnak, aki olyan vallási közösséghez tartozik, ahol az elme csendjének elérése elsődleges cél. Ő mindig nyugodt és biztonságot sugárzó. Megkértem, hogy kísérjen el a templomukba. Hangján érezni lehetett, hogy nem nagyon érti, hogy miért nem tudok egyedül elmenni, hisz a templom mindenki számára nyitott. Mondtam, hogy nem szívesen mennék egyedül, hisz nem nagyon ismerem a szokásaikat, s nagy terhet jelentene most nekem, ha elárvultan, szorongva toporognék köztük. Megígérte, hogy megvár a templomban, de továbbra sem értette, hogy mi történhetett velem, hisz ilyen elesettnek, ilyen tompa tekintettel soha sem látott.
- Hű-ha! Mi baj van? – kérdezte mikor megérkeztem.
- Nem tudom…. valahogy szétesett minden körülöttem, s nem tudok megnyugodni. Nem tudok meditálni sem….
- Gyere! Éppen énekelnek. Csak hallgasd... – mondta, míg mellette oldalogtam.
- Nem kell mellém ülnöd, bárhol helyet foglalhatsz…. Most érdekes módon lányok énekelnek, de ez is jó lesz, meglásd! Ülj oda közéjük!
A lányok puha párnákon félkörben ültek, s ének közben jobbra-balra hintáztak a dal ütemére. Nagyon kívülállónak éreztem magam, ezért a fejem ingattam, s olyan elárvultan néztem rá, hogy megsajnált, s azt mondta:
- Akkor ülj mellém...
Úgy helyezkedett el, hogy kissé a hátam mögé kerüljön, ezzel növelte a biztonságérzetemet. Hátamat a templom falának támasztottam, s fáradtan lehunytam a szemem.
Az ének dallama először nagyon távoli volt, majd egyre erősödött, s lassan átjárta az egész testemet. Egy negyed óra után éreztem, hogy a kezem kezd ellazulni, s hagytam, hogy ez a kellemes, megszokott érzés szétáradjon a testemben. A szemem résnyire nyitottam, s láttam, hogy az ének hangja egyre több embert csábított a terembe. Hirtelen úgy éreztem, hogy mégis csak a lányok közé kéne ülnöm, de nem akartam mozgásommal zavarni az éneküket. Aztán észre vettem, hogy már nem is tudok mozdulni, hisz ellazult a testem, s már nem engedelmeskedik… csak lebeg… hosszú idő után, újra lebeg! Sikerült a hol erősödő, hol elhaló dallam segítségével újra meditatív állapotba kerülnöm. Gondolataim szertefoszlottak - s szememet becsukva - végre pihenhettem!
A lányok hangja lágy volt, szeretetteljes, pompázatos színes ruhájukban mozgásuk olyan volt, mint a réti virágoké a gyengéd tavaszi szélben. A teremben szétáradt az ősi, tiszta női energia. Elvarázsolva lebegtem benne. Testemet átölelte, átjárta ez a különös, számomra oly idegen érzés. Hirtelen megláttam, hogy eddigi életem mennyire nélkülözte ezt a lágy, kedves, szeretetteljes odaadást. Bennük nyoma sem volt ebben a férfias világban élő nők versengésének, megfelelni vágyásának, eredményorientáltságának.
Az éneklés abbamaradt, s a szemem újra kinyitottam. A terem teljesen megtelt. A lányok középen ültek, a fiúk pedig a terem szélén úgy helyezkedtek el, hogy kört alkottak a lányok körül. Most értettem meg, miért mondta a barátom, hogy üljek a lányok közé! Nemcsak a saját védelmét ajánlotta fel nekem, hanem az egész csoport férfitagjainak védelmét. A kör ölelő védelmét! Soha sem tapasztaltam ilyen biztonságot!
- Gyere lakomázni! – hívott csendesen. - Majd egy óra alatt teljesen elgémberedett a lábam.
- Egy óra? Nem is éreztem! – szedelőzködtem kissé kábán.
- Látom, sikerült megpihenned!
- Igen! Köszönöm!
Csendesen ballagtunk az étkező felé. Kevesen voltak, így módunk volt egymás mellé ülni és beszélgetni.
Barátom azon kevés férfiak közé tartozik, aki megértette, hogy egy nőnek nem lehet tanácsot adni, hisz ő maga sem tudja, hogy valójában mi baja van. Tudja, hogy egy nőt meg kell hallgatni, s miközben beszél, rájön, hogy mi bántja, s hálás annak, aki lehetőséget adott neki arra, hogy megbékéljen önmagával.
- Jobban vagy? – kérdezte.
- Köszönöm! Sokkal jobban! - s elmondtam neki a felismerésemet.
- Látod, ezt máskor is megteheted, akár egyedül is!
- Tudom, de most szükségem volt Rád is…. a nyugalmadra, a védelmedre, a bölcsességedre… Örülök, hogy minden ellenérzésedet leküzdve segítettél nekem. Tudom, hogy a ti világotokban a nők és a férfiak elkülönülnek egymástól. Tudom, hogy zavart, hogy melletted ültem a templomban, meg az is, hogy most együtt étkezünk. Látom a társaid rosszalló tekintetét… de biztos megbocsátják, mert kívülálló vagyok!
Hát… igen! Ők csak azt látják, hogy egy idegen nővel beszélgetsz, de azt nem tudják, hogy ennél sokkal többet tettél. Lehetőséget adtál egy embernek arra, hogy visszaállítsa a férfi és női energiáinak egyensúlyát.